udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Ile Erzsébet

2002. április 21.

Arany János születésének 185., halálának 120 éves évfordulójának állított emléket az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv-, és Irodalomtudományi Szakosztálya által szervezett tudományos konferencia ápr. 19-én Kolozsváron, az EME-házban. Szabó Levente doktorandus a szemlélődő, kritikus Arany Jánost idézte fel, Ile Erzsébet tanárnő a szalontai Arany János-emlékmúzeum könyvtárában található széljegyzetekről (a nyelvtani megjegyzések, fordítások, számolások sokat elárulhatnak) írott dolgozatát olvasta fel, a költő életművének egy kevésbé ismert részét tárta fel Török Zsuzsa diák: a töredékeket, a félbehagyott műveket. Szilágyi N. Sándor, a BBTE professzora nyelvész-szemszögből mutatta meg Arany Jánost, annak "nyelvi hitelét" keresve. Olosz Katalin marosvásárhelyi néprajzkutató a költő Koszorújának három erdélyi munkatársáról tartott előadását Nagy Magdolna tanárnőé követte, amelyben Arany balladáiról beszélt hiedelemkontextusuk tükrében. /(benke): Arany János és kora (1817?1882). = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

2007. augusztus 30.

A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ új számában olvasható többek között Borcsa János: Tendenciák a romániai magyar irodalomban avagy a valóságirodalomtól a szövegirodalomig; Olosz Katalin: Folklórgyűjtő diákok a Kolozsvári Unitárius Kollégiumban a XIX. század végén és a XX század elején; Ile Erzsébet: Arany János széljegyzetei a nagyszalontai Emlékmúzeum könyvtárába. Az Adattárban Kovách Géza Berde Mária Veres Endréhez írt leveleit, Csomortáni Magdolna öt alcsíki település helyneveit közölte. /Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények – XLIX. évfolyam. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2010. szeptember 29.

Magyartanárok szakmai gyűlése
Nagyvárad – Szerda délután az Ady Endre Középiskola dísztermében tartották szakmai gyűlésüket a Bihar megyei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok. Több téma is szóba került a tanácskozáson.
Bihar megyében 105 magyartanári állást töltenek be különböző státusú oktatók. A szerda délutáni szakmai tanácskozáson Ile Erzsébet tanfelügyelő ismertette a tudnivalókat, hívta fel a pedagógusok figyelmét különböző problémákra, jelenségekre. Kiemelte az újonnan bevezetett decentralizációt és a mentorátust. Hangsúlyozta annak a különös fontosságát, hogy a magyartanárok úgynevezett portfolió gyűjteménnyel rendelkezzenek, mely által szemléltetni tudják egyéni gondolataikat, munkafolyamatukat és -ritmusukat, az általuk használt segédanyagokat. Jó lenne ugyanakkor, ha javaslatokat tennének a különböző olimpiai vizsgák feladatlapjainak összeállítására, szakmai elképzeléseiket pedig magyar nyelvű kiadványokban jelentetnék meg.
Elhangzott még, hogy az utóbbi időben nagyobb érdeklődés mutatkozik a fakultatív oktatás iránt. Egy 1999-ben kibocsátott minisztériumi rendelet ugyanis lehetővé teszi, hogy egy adott iskolában zajló tanítás nyelvétől eltérő anyanyelvű diákoknak jogukban áll állami pénzből az anyanyelvükön tanulni. Ezzel a lehetőséggel élhetnek azok a magyar diákok is, akik például román szakközépiskolákba járnak, vagy abban a tanintézetben, ahol a tanulmányaikat folytatják, nincs magyar nyelvű oktatás, illetve a szüleik szándékosan román osztályba iratták őket. Heti 3-4 órás magyar nyelv és irodalom tanításról lenne szó. Ennek érdekében a szülők és a tanárok kell szervezkedjenek, a kérvényt az illető tanintézet igazgatóságán kell iktatni, mely továbbítja a tanfelügyelőséghez. Akár a tanév közben is meg lehet tenni, tavaly például a másik szemeszterben kérték ezt szlovák szülők. Kritérium azonban, hogy meglegyen egy 15 fős csoport. Érdemes arról is tudni, hogy opciós tantárgyként is választható a magyar nyelv és irodalom.
Fürkész vetélkedő
Kecse Gabriella, a Pedagógusok Háza felnőtt-továbbképzésért felelős munkatársa azokról a magyar nyelvű ingyenes tanfolyamokról számolt be, melyeket valószínűleg jóváhagynak, és kiegészíthetik az intézmény által kinált már létező kurzusokat. Konkrétan a múzeumpedagógia, a verstan, a helytörténet tanítás, az intelligens tábla használata és a kirándulás- és táborszervezés tanfolyamokról van szó. Valószínűleg novembertől indulhatnak, 20 órásak és 20 személy jelentkezése esetén lehet megtartani egy-egy kurzust. Amennyiben vidékről akadnak jelentkezők, a képzők akár községekbe vagy falvakba is kiszállnak.
Krasznai Tünde, a Diákokért Egyesület alelnöke az idén első alkalommal megszervezett Fürkész elnevezésű vetélkedőről beszélt. Az I-VIII. osztályos diákok magyar nyelvből (helyesírás és nyelvhelyesség), nem tesztszerű feladatok megoldásával tehetik próbára a tudásukat. Jelentkezési határidő október 28., a verseny helyi szakaszait november 20-án bonyolítják le. Érdeklődni a 0747/092-007 telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen lehet.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

2010. november 23.

Magyartanárok módszertani tanácskozása Érmihályfalván
Bihar megye – A nonformális nevelési tevékenységek pedagógiai szerepe volt a témája a magyartanárok Érmelléken, és Érmihályfalván tartott módszertani tanácskozásának, melyet hétfőn tartottak.
A körfelelősökkel tartott egyeztetés nyomán lett a megye magyartanárai számára hétfőn tartott módszertani tanácskozás témája a nonformális (oktatási rendszeren kívüli – szerz.megj.) nevelési tevékenységek helye és szerepe a tanításban. A tanácskozás színhelyeÉrmihályfalva volt, de tulajdonképpen a tágabb Érmellékre is kiterjedt – mondhatni nonformális módon – hiszen a megye minden szegletéből érkezett 55 pedagógus előbb kirándulást tett Gálospetribe, majd Érkörtvélyesre, mindkét településen meglátogatva a tájházat. Útjuk Érmihályfalván előbb az Andrássy Ernő Múzeumba vezetett, majd a Futrinka Játszóház emeleti Padlás Galériájába. Ott, a közben a vendéglátókkal mintegy 70 fősre kiegészült csapatot előbb Boros József helyi tanár, majd Csengeri Csongor, a Zelk Zoltán Általános Iskola igazgatója köszöntötte, utóbbi megtiszteltetésnek nevezve, hogy házigazdái lehetnek az eseménynek.
Módszerek, lehetőségek
„Meglepetésként” a helyi GGG Irodalmi Stúdió tagjai adtak elő verses–zenés műsort, melyet Ile Erzsébet szaktanfelügyelő „a minikonferencia méltó bevezetésének” minősített, majd ugyanő konferálta fel a helyi tanárnők három előadását. Kind Klára Renáta az Érmelléket mutatta be, felsorolva településeit, hírességeit, hagyományait. Boros Emőke Blanka A színház szerepe az oktatásban címmel értekezett, megállapítva egyebek mellett, hogy a színház (látogatása, illetve művelése diákszínjátszás szintjén is) a magyartanárok egyik eszköze lehet az igényességre, a viselkedési kultúrára nevelésben. Ugyanakkor olyan, korábban tabunak számított témák feldolgozására is lehetőséget nyújt, mint a rasszizmus, a drogok, a hajléktalanság. Szabó Emőke a Magyarországról indult, de ma már a határon túli területeken zajló oktatást is segítő, összesen több, mint 300 iskolába eljutott Szitakötő programot ismertette, részletekbe menően. Egy játékba a hallgatóságot is bevonta: kollégái egy játékos titkosírást fejthettek meg.
Ady születésnapján
Az előadásokat előbb Ile Erzsébet köszönte meg, majd Pásztor Gabriella kormánytanácsos mondta el, hogy a kollégái között töltött nap „felüdülés” volt számára a kormányzati munka közben. Hozzátette: az új tanügyi törvény még több lehetőséget fog adni arra, hogy a bemutatott módszereket, illetve a helyi sajátosságokat a tanárok jobban beépítsék oktatói–nevelői tevékenységükbe. Sajnálattal állapította meg, hogy kisebbségi ügyekkel még mindig lehet indulatokat korbácsolni, így csorbulhat például az anyanyelven történő oktatáshoz/tanuláshoz való jog. A Szenátus ugyanis nem szavazta meg a földrajz és a történelem anyanyelven történő oktatását, és ez a kisebbségek elidegenítését szolgálja, állapította meg Pásztor Gabriella. A felszólalás lehetőségével élve Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár a magyar nyelv és népi hagyomány gazdagságát méltatta, majd tekintettel Ady Endre születésnapjára – a tanácskozás méltó befejezéseként – elszavalta a költő Hazamegyek a falumba című versét. erdon.ro

2013. május 6.

Három év szünet után ismét megrendezték az ODIF-ot
Három év szünet után újraindult hétvégén az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), amelynek ezúttal Nagyvárad adott otthont. Legutóbb 2010-ben Székelyudvarhelyen szervezték meg a rendezvényt, azóta viszont anyagi források hiányában elmaradt.
A Körös-parti városban tartott 18. ODIF-on Erdély és a Partium tizenegy diákszínjátszó csapata lépett színpadra szombaton, tegnap pedig a szervező magyartanárok és a szakmai zsűri kiértékelte a produkciókat, így az arra érdemes diákok átvehették a nekik járó díjakat.
A díjátadást megelőzően Tóth Márta, a fesztiválnak otthont adó Ady Endre Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Felidézte: az elmúlt két évben a Szigligeti Színház és Nagyvárad magyar iskolái, illetve a vegyes tannyelvű tanintézetek magyar tagozatai között sikeres együttműködés alakult ki, aminek eredményeképpen már több előadást is színpadra állítottak a fiatalok, a színház művészeinek szakmai vezetésével. A teátrum ugyanakkor abban is segített, hogy a mostani fesztiválon bemutatott produkciók valódi színházi körülmények között valósulhassanak meg a gimnázium dísztermében. Az igazgató rámutatott: az ODIF újraindításában a határon túli magyar kultúrát támogató magyarországi Balassi Intézet anyagi segítsége játszott kulcsszerepet – az intézet ígérete szerint a jövő évben ismét Székelyudvarhelyen megrendezendő 19. kiadást is támogatják.
Az eredményhirdetést váró diákokhoz Ile Erzsébet magyar szakos tanfelügyelő is szólt, aki a váradi diákszínjátszás nagy múltjára emlékeztetette a közönséget, kiemelve az 1971-ben alakult Kortárs Színpad munkásságát. Az illetékes arra is kitért, hogy mennyire fontos a diákszínjátszás a nemformális nevelésben.
A produkciókat a zsűri tagja, Nagy András László színházi rendező, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke értékelte. A rendező örömmel nyugtázta, hogy az erdélyi és partiumi iskolai színjátszócsoportok megtalálták saját hangjukat, és már sem a magyarországi, sem a román amatőrszínjátszókra nem próbálnak hasonlítani. Ugyanakkor örvendetes fejleményként értékelte azt is, hogy a diákszínjátszásban mind az oktatás, mind a színházi szakma megtalálta saját szerepét.
A fesztiválon minden fellépő csoport díjazásban részesült. A legtöbb elismerést a váradi Létra csapat kapta, de többszörösen díjazták a kézdivásárhelyi Macskakő csapat A nagy medve című előadását, a szilágykrasznai Tinikomédiásokat és a szilágycsehi Berkenyét is. A kézdivásárhelyi színjátszók a Magyar Színjátékosok Szövetségének különdíjaként egy békéscsabai fesztiválra is meghívást kaptak produkciójukkal.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2013. május 13.

Apáczai Csere János tantárgyverseny
Május 7–10. között tartották meg Nagyváradon a VI. Nemzetközi Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny nemzetközi szakaszát. A verseny célja, hogy bátorítsa a magyar nyelv és irodalom tanulását, hogy elősegítse annak népszerűsítését.
A tantárgyversenyre olyan Kárpát-medencei országokból neveznek be diákok, ahol anyanyelvként tanulják a magyar nyelvet és irodalmat. Ezúttal Románia hét megyéjén kívül a Vajdaságból és Felvidékről érkeztek Nagyváradra olyan diákok, akik magyar tantárgyversenyek (országonként különböző) országos szakaszain dobogós helyezést értek el. A múlt héten lezajló versenyre, amelyet az Oktatási Minisztérium szervezett meg a Bihar Megyei Tanfelügyelősséggel közösen, huszonnégy tanuló érkezett, és három korcsoportban (VII.–VIII., IX.–X. és XI.–XII. osztályosok) mérhették össze tudásukat. A megmérettetésnek az Ady Endre Elméleti Líceum adott helyet, és itt tartották meg a díjátadást is. Maga a verseny május 8-án zajlott le, a tanulók három feladat során kellett bizonyítsák tudásukat és kreativitásukat: egy írásbeli vetélkedőn, versmondás alkalmával és egy csoportos feladattal, a dramatizálás során. Másnap, miközben a bizottság értékelte a dolgozatokat, a tanulók és kísérő tanárok érmelléki kiránduláson vettek részt (Székelyhíd–Albis–Szalacs–Érmihályfalva–Érsemjén). Az ünnepélyes díjátadást május 10-én reggel tartották meg.
Magyarság
A díjátadón jelen volt dr. Selyem Zsuzsa, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Tanszékének oktatója, valamint a verseny elnöke, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes, Ferkő Emília, a Tanügyminisztérium Kisebbségi Főosztályának szaktanácsadója, Ile Erzsébet Bihar megyei szaktanfelügyelő,Tóth Márta, az Ady líceum igazgatója és Szabó Ödön parlamenti képviselő, aki az RMDSZ különdíjait adta át a versenyzőknek. A díjátadón Selyem Zsuzsa reményét fejezte ki, hogy a versenyen résztvevő diákok a továbbiakban is foglalkozni fognak a magyar nyelvvel és irodalommal. Ile Erzsébet elmondta: „Szeretném, ha a verseny tovább élne és az az építő munka, ami itt zajlik, gyümölcsöző lenne. Kifejtette, hogy a magyar tantárgyversenynek nincs párja, hiszen itt három próba során kell bizonyítsanak a diákok”.Ferkő Emília hangsúlyozta, hogy a verseny ürügyként is szolgál arra, hogy különböző országok magyar diákjai és tanárai találkozzanak egymással. „Ezalatt a pár nap alatt a magyarságunkat élhettük meg, amelyet nem csak elfogadnunk kell, hanem éreznünk és továbbadnunk is” – tette hozzá.
Díjak
A köszöntőbeszédeket követően kiosztották az emléklapokat és a különböző helyi oktatási intézmények által felajánlott különdíjakat is, majd a dramatizálásért és a versmondásért járó okleveleket. A fődíjak az írásbeli vetélkedőn első helyezést elért versenyzőknek jártak. A VII–VIII. osztályosok kategóriájában első helyezett lett Dénes Anita (2-es számú Általános Iskola, Marosvásárhely), IX–X. kategóriában Gál Krisztina (Tamási Áron Elméleti Líceum, Székelyudvarhely) és XI–XII. kategóriában Rosu Kriszta (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy). A XI–XII. kategória első helyezettje nem kell majd érettségizzen magyar nyelv és irodalomból, valamint automatikusan felvételt nyer a BBTE magyar szakára.
Nagy Noémi
erdon.ro

2017. november 21.

XIV. Partiumi Ady Endre Szavalóverseny
A hétvégén XIV. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Líceumban a Partiumi Ady Endre Szavalóversenyt, amelyen a partiumi, bánsági diákok mellett magyarországiak is részt vettek. A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot.
Az évről évre megrendezendő szavalóversenyre ezúttal szatmárnémeti, temesvári, kolozsvári, tordai, debreceni, nagybányai, berettyóújfalui, nagyszalontai, székelyhídi, margittai, és természetesen nagyváradi diákok is jelentkeztek. A pénteki megnyitón a résztvevőket Tóth Márta köszöntötte, egyben bemutatva a zsűri tagjait is: Ile Erzsébet magyartanárt, a Tanítók Házának munkatársát, Ágoston Palkó Emese magyartanárt, Boros Emőke Blanka magyartanárt, Veres-Kovács Attila lelkipásztort és Lélek Sándor Tibor bábművészt. Földes Béla, a versenyt támogató Partium Alapítvány elnöke felszólalásában elmondta: a jó nyelvtudás, a gazdag szókincs gondolkodásunkat fejleszti, éppen ezért fontosak az ilyen jellegű események, ahol a gyerekek verseket tanulnak. Ile Erzsébet, a zsűri elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy a szakmai szempontból is szerveződő esemény az évek során betöltötte azt a szerepet, amit felvállalt. A szavalóversenyeknek – bár úgy tűnik nincs (látványos) gyakorlati hasznuk – igenis fontos szerepük van a nevelésben, az életre nevelésnek ugyanis a művészet is része, emellett a résztvevők a közönség előtti fellépést, nagy tömeg előtt való beszédet is gyakorolhatják.
Versenyen kívül
A vetélkedőt megelőzően a közönség egy versenyen kívüli szavalatot is meghallgathatott, közvetlenül az alkotótól: Boros Erzsébet szépkorú idős hölgy nemcsak hallgatni, hanem írni is szereti a verseket, vidám, fiatalos lendülettel osztotta meg a közönséggel a legfontosabb dologról, a szeretetről papírra vetett gondolatait.
A 23 versenyző két kategóriára oszlott: a 9–10., és 11–12. osztályosok először a sorszám alapján húzott kötelező Ady-verset adtak elő, majd a második fordulóban egy szabadon választott verssel léptek a zsűri elé. A 9–10. osztályosok kategóriájában a Ki látott engem? és az Utálatos, szerelmes nációm című versek, míg a 11–12. osztályosok kategóriájában a Játék, játék, játék, és A perc-emberkék után című alkotások egyikét kellett előadniuk. Ebben az évben az elmúlt évektől eltérően a szabadon választott vers kategóriájában nemcsak Ady-verssel lehetett érkezni, így az idén a névadó költő alkotásai mellett Radnóti, József Attila, Petőfi, Szilágyi Domokos, Nemes Nagy Ágnes versei, és olyan kortárs költők művei is elhangzottak, mint Müller Henriettáé és Tóth Csilláé.
Eredmények
Változatos tevékenységek
A megmérettetésen kívül idén is számos tevékenység színesítette a két napot: a résztvevők ellátogattak a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba, megkoszorúzták a Holnaposok szoborcsoportját, meglátogatták a váradi várat. A verseny fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. János Piroska / erdon.ro



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék